A szavakról

A szavak... Azt mondják romboló és építő erejük is lehet. Azt hiszem mindenki megtapasztalta már mind a kettőt életében. Amikor az ember bemegy az iskolába és kicsúfolják a szemüvege miatt vagy mert kicsit másabb, mint az átlagos. Amikor kiközösítik és csúfolják, sokszor egy életen át. De aztán a kisdiák hazamegy és édesanya megvigasztalja, hogy hogy ő sokkal többet ér, mint azok, akik csúfolják. És mennyire igaz!

Nem vagyok sem író, sem költő. Nem tudok a szavakkal művészien bánni és a tollam sem pereg úgy a papíron, mint másnak az ecsete a festővásznon. Abban viszont biztos vagyok, hogy egyes szavak nagyon felemelőek tudnak lenni és az ember lelkében szárnyra kelni. Amikor az orvosom közölte a diagnózist nem tudtam elhinni. Alig néhány perccel előtte még abban reménykedtem, hogy egy szimpla hormonális elváltozás, amit egy gyógyszerrel helyre lehet hozni. Tévedtem. 

Ez egy éltre szól. Az egész életemre. 

Senki nem mondott nekem semmit. Sem biztatót, sem sajnálkozót. Ennek egyik oka, hogy édesanyámon kívül más nem tudja. A barátnőim azt is vegyesen fogadták, amikor két éve kiderült, hogy találtak egy jóindulatú daganatot a mellemben és ki kell operálni. Ezt már nem tudom, hogyan fogadnák. Szerencsére még van időm gondolkodni a tálaláson, mert mindenki elutazott. 

Talán nincsenek megfelelő szavak. De talán nem is kell. A szavak ősi eredetűek és általuk bármit meg lehet értetni a másik emberrel. Van azonban más ami sokkal régebbi és nemzetközibb. Amit nem befolyásol a nyelvtan vagy a helyesírás, nem kell odafigyelni a versritmusra, és nincsenek lábjegyzetek sem: az emberi gesztusok.

Egy ölelés, vagy vállon veregetés, felér ezer szép szóval.

RosaBella